Imreh Tibor

(1952-2010)

Imreh Tibor 1952-ben született Budapesten. 1971-ben színbontó fényképész szakmunkás vizsgát tett, ezt a szakmát hosszú éveken keresztül művelte különböző nyomdákban pénzkereseti forrásként. Köztudott, hogy a 70-es, 80-as években kedvelt és sokak által használt grafikai műfaj volt a szita- és ofszetnyomat. Mint a színbontás és filmkészítés kiváló szakembere, sok grafikus barátjának, kollégájának, köztük a legrangosabb képzőművészeknek is ő készítette eme sokszorosított grafikák nyomtatásához szükséges filmeket. Így került szoros munkatársi, majd baráti kapcsolatba többek között Kéri Ádámmal és Klimó Károllyal.

Első önálló grafikai lapjait, amelyek többnyire nyomatok, sokszorosított grafikák voltak, 1975 körül kezdte készíteni. Ez idő tájt csatlakozott barátai, Tóth István és Balogh István Vilmos felkérésére a Vajda Lajos Stúdióhoz, amelyen belül Bereznai Péterrel és Selényi Károllyal kibővülve hamarosan egy külön csoportot alakítottak Stúdió 5 néven. A VLS tagjai, mindannyian megtartva jellegzetes egyéni kifejezésmódjukat, időnként alkalmi csoportosulásokban avagy közösen készített műegyüttesekkel jelentek meg a közönség és kollégáik között, jellemzően újszerű válaszokat adva az adott kor igencsak problematikusnak nevezhető élethelyzeteire. A Stúdió 5 alkotóinak – köztük Imreh Tibornak – érzékenyen és gyorsan reagáló, szokatlan, esetenként meghökkentő, sőt felháborodást, elutasítást kiváltó művészi megnyilvánulásai tipikus, de ugyanakkor csak rájuk jellemző egyedi módon előadott progresszív vonalát képviselték a Vajda Lajos Stúdiónak. Néhány év közös munka után a Stúdió 5 tagjai által preferált műfajok háttérbe húzódtak, és a csoport tagjai egyéni utakat találtak művészi megnyilvánulásaikhoz.

Imreh Tibornak a koncept art műfajában készült korai grafikai műveire jellemző a manipulált fotó és a szitatechnika használata. Ezek a médiumok kiválóan alkalmasak voltak arra, hogy érzékeny, azonnali válaszokat adjanak egyrészt szűkebb környezetünk, de általában az emberiséget akkor aktuálisan érintő problematikus kérdésekre, pl.: kommunikációs zavarok, környezetszennyezés, politikai és egyéb manipulációk, emberi kapcsolatok romlása, elidegenedés, társadalmi és perszonális erőszak. Hasonló témákat emel be fotómontázsaiba is.

1985 körül, úgy gondolva, hogy műveivel nem tudott hatékonyan fellépni az emberi gonoszság és rombolás ellen, a meditálásban találta meg a számára követendő utat. Filozófiai gondolkodásmódjában és részben a napi gyakorlatot tekintve is, a keleti misztika felé fordult. Tanulmányozta a buddhista tanokat, a japán harcművészetet és írást. Ekkor készült ún. „zen” művei - a kalligráfiák és pecsétképek - egyszerűnek tűnő monotonitásukban is hordozzák a beláthatatlan távolság és a végtelen idő megfoghatatlan leképezését, a gesztus, a mozdulat pillanatfelvételeit.

Az évezred végének közeledtével újra váltott, mind festési technikáját, mind tematikáját tekintve. Pasztellképeket kezdett készíteni, mégpedig természeti környezetben megjelenített ember alkotta monstrumokat, atom-tengeralattjárókat. Ismét a közfigyelmet kívánta felhívni a környezetszennyezésre, a fölösleges fegyverkezésre, az emberi erőszak agresszív jelenlétére. Választott témájának kiindulópontja egy idézet Leonardo da Vincitől: Nem tervezek tengeralattjáró gépeket, mert azokat gonosz emberek gonosz célokra fogják felhasználni. Íme a 20. század valósága: mind Leonardo naiv passzivitása, mind a kortárs festő aktív felháborodása elakadt, és megmaradt a művészi akarat szintjén. A hamis eszmékkel, vagy ami még rosszabb, a végre megvalósíthatónak tűnt korábbi ideák sokak által történt meghamisításával és elárulásával való szembesülés késztette 2000-ben egyik főműve, a Misima triptichon megfestésére. Az egyik példaképének tartott japán művész élete utolsó pillanatait döbbenetesen egyszerű festési és kompozíciós technikával, mégis expresszív módon megjelenítő hármaskép Imreh Tibor végső ítélete a körülötte lévő világról. Habár ars poeticája szerint az embernek „mind gondolati, mind technikai értelemben folytonosan a megújulás útján kell járni”, ez számára már csak egy alkalommal adatott meg. Legutolsó műveit a számítógép segítségével alkotta, a számára még megmaradt néhány évben a digitális technika segítségével próbált művészi minőséget létrehozni.

Forrás: Győrffy Sándor

Főoldal